A tűzeset megesett/2. Rész

Halihó! Itt van a második rész! Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseket, és örülök hogy tetszik a történet. A mostani egy kicsit hosszabb lett mint az előző, és próbálok minél hosszabb részekre törekedni. 

U.i.: Frissítve lettek a szereplők. :) 

Xoxo.: Elmira

2. Rész

*Ariana szemszög*

Ma reggel később keltem, mint kellett volna. Apa már rég bement a rendőrkapitányságra. Tényleg azt nem is említettem mivel ez egy kis városka nekünk serifünk van, és apu a serif helyettese. Egyébként Sarahék apukája is ott dolgozik, csak ő bonc mester, szóval elvárják Sarahtól, hogy minimum 5 legyen bioszból. Mindegy. Szóval ma ismét anya vitt suliba, megint elkéstem. A srácokkal most is találkoztam, de most a bejáratnál és én értem oda hamarabb, amiért büszke voltam magamra. Löktem oda nekik valami köszönés félét és mosolyogva mentem be az épületbe. Bementünk Niallel a terembe, ismét elnézést kértünk és ledorgáltak minket.

- Ha holnap is ilyen időben jöttök – mondta iróniával a tanárnő. – Akkor nem engedlek be titeket az órára. Értve vagyok?

- Igen! Nem fordul elő többször.

- Jó, most üljetek le!

Gyors leültem és pakoltam ki a cuccom, miközben barátnőm érdeklődött, hogy miért késtem el megint. De választ nem tudtam adni, mivel a tanárnő igen csúnyán nézet ránk.

- Nem zavar titeket, hogy mondani szeretnék valamit? – egymásra néztünk, hogy erre most mit válaszoljunk.

- Tanárnő erre nincs megfelelő válasz. – védett meg minket Dylan, aki a serif fia. Először elég szúrós szemmel méregette a válaszadót a tanárnő, de belátta, hogy valóban nincs jó válasz a kérdésére.

- Szóval ott tartottam, hogy mivel nagyon kevesen vagytok már a második nap, és ugyanígy vannak vele a 11. a-sok össze lesztek velük vonva.

Rögtön összekaptuk a tekintetünk Sarahval amolyan „mi van?” nézéssel meredtünk egymásra.

- A következő órátok már velük lesz, a nagy biológiai előadóban.

Ezután még vettünk egy anyagot és kicsöngettek. Kimentünk az osztályból és leszállingóztunk a földszinti teremhez.

- Jaj, észrevetted Dina nincs suliba! – lelkendezett barátnőm.

- Tényleg eddig fel sem tűnt.

- Biztos megfogadta a tanácsod és felhagyott a légzéssel. – nevetett a tegnapi beszólásomon.

- Hát az jó lenne, de nem hiszem, hogy ez áll a dolog mögött.

- Nézd, mennyire el vannak veszve a kis csicskásai. – mutatott a két lányra Dina kíséretéből. Általában a folyosókon szoktak sétálgatni lenézően és arrogánsan, most meg, mint két megszeppent kiskutya ülnek a padon. Lehet, hogy gonosz dolog, de jó így látni őket. Időközben megérkeztek a 11.-esek és most sétált el mellettünk Dylan.

- Dylan! – kiáltottam utána.

- Igen? – nézet hátra, mert nem tudta ki akar vele beszélni.

- Köszönjük, hogy kihúztál a válasz alól minket.

- Ugyan semmiség volt. – mosolygott és ment tovább.

Néztem utána és elgondolkoztam, hogy még mindig ugyanolyan jóban vagyunk, mint voltunk. Mivel az apáink együtt dolgoznak kicsiként nagyon sokat voltunk bent együtt az őrsön miközben őket vártuk, vagy éppen anyu vigyázott ránk, mert még nagyon kicsiként elvesztette az anyukáját. El sem tudtom képzelni, milyen érzés lehetett neki. Az édesanyja rákos volt és ő ott volt vele, amikor a szemei elvesztették a fényét, vagyis amikor meghalt. Azóta csak ő van az apjának és ez fordítva is igaz.

- Ariana!

- Mi?? – kaptam fel fejem a merengésemből.

- Becsöngettek menjünk be.

- Ja, oké.

Elindultunk a terembe, de utolsók voltunk legalábbis azt hittem. Miután mi középtájon helyet foglaltunk 5 fiú lépett be az ajtón. Helyet kerestek maguknak a szemükkel, de mivel csak mellettünk volt hozzánk ültek le. Az ülésünk: Sarah, én, Niall, Liam, Harry, Zayn és Louis. Próbáltam az óra nagy részén arra törekedni, hogy figyeljek, de nem tudtam. Mindig az eggyel arrébb ülő rácot figyeltem, aki mintha észre sem venne. Lehajtottam a fejem a padra és csak néztem, a gyönyörű barna szemeit és az arca vonalait. Jesszusom, olyan helyes! Vertem bele a fejem a padba. Majd ismét őt kezdtem el nézni, amikor megláttam, hogy ő is felém nézett, majd elmosolyodott én pedig olyan vörös lettem, mint a rák. Hirtelen felkaptam a fejem és próbáltam másfelé nézni, de végül nem bírtam ki. Ismét felé fordítottam a fejem és leraktam a padra, majd ő is követte a példám. Az arcomat teljesen eltakartam a karommal, hogy ne lássa a skarlát vörös arcom, szóval csak a kék ragyogó szemem látszott, ami totál elmerült az ő csodálatos barnaíriszében. Csak néztük egymást hosszasan amikor Sarah odabújt hozzám, gondolom mondani, akar valamit.

- Mondjad. – suttogtam.

- Ez azért már nagyon feltűnő nem gondolod?! A Dina klónok is egyfolytában ide sasolnak.

- Én nem bánom.

- Már hogyne bánnád! Mi lesz, ha Dinát leinformálják a dologról, azt biztos nem úszod meg, vagyis nem ússzuk meg, mert nem hagylak a kicsi dívával egyedül szembeszállni.

- Jaj, úgy szeretlek! – öleltem meg, hidegen hagyva, hogy óra van.

- Elnézést! Megtisztelnének azzal, hogy figyelnek az órámon Miss. Payne és Miss. Black kisasszony.

- Elnézést tanár úr!

A pillanatnak egy szakadozott csengő hang vetett véget.

- Tűz van!!! – ordította valaki a folyosóról.

Az osztály szinte egy emberként pattant fel. Mindenki sebesen megindult a kijárat felé, ahogy én is. De természetesen, amilyen ügyetlen vagyok elestem és kiment a bokám, és nem tudtam felállni. Néztem körbe segítségért, és mire feleszméltem már valaki karjaiban voltam. Megnéztem megmentőm arcát és majdnem megállt a szívem, Liam volt az. Ölbe vitt ki az udvarra, ahova utolsókként értünk. Hirtelen a tömeg hangos Ú-kat és Á-kat hallatott, amit totál nem értetem majd megpillantottam Dinát. Á! Így már minden világos. Liam gyorsan átpasszolt Harry kezébe, amikor meglátta a barátnője szúrós tekintetét és mellé pattant. Itt már azért annyira nem éreztem jól magam, mint Liamnél.

- Oké, köszi most már letehetsz. – mondtam zavartan.

- Nyugi cica! – mondta kacsintva. Szerintem jelenleg majdnem az összes lány meg tudna ölni, ha tehetnék. Először Liam most meg ő. Sarah odajött mellém és kérvényezte, hogy engedjen el, amire ő csak egy szimpla mosollyal felelt. Majd oda jött Dylan aki támogatott miután Harry letett.

- Figyelem! A kémia előadóban történt kis tűzesett miatt a mai tanítást felfüggesztjük. Várunk mindenkit holnap! 

Az igazgató beszéde után rögtön Liamre kaptam a szemem és közbe láttam, ahogy Dina halálos pillantásokkal méreget. Szerencsére szemmel még nem öltek meg senkit. Viszont egy kicsit aggódom. Az előző lányt, aki kikezdett Liammel kicsapták a suliból, természetesen Dina miatt. És a második lány, aki szintén próbálkozott elorozni Liamet, pedig pokollá tette az életét végül iskolát váltott, így senki nem mer már vele packázni. Na jó talán két ember még is! Sarah és én még ahhoz is túl hülyék vagyunk, hogy a vesztésre álló csatában visszavonulót fújjunk.

*Liam szemszög*

- Hát nem hiszem el!! Még most is ide nézeget!!

- Jaj Dina nyugodj már le! Csak kihoztam ennyi az egész.

- Aha! Meg egész órán egymást bámultátok!

- Mi? Ezt honnan veszed?

- Legalább ne játszd a hülyét! Mondták a lányok, hogy flörtöltél vele egész órán.

- Csak rá néztem.

- Aha! Szóval „csak rá néztél” 10 percen keresztül?!

- Aj! Miért kell mindenből ekkora drámát csinálni?

- Mi az hogy miért?!

- Én téged szeretlek!

- Csak engem?

- Nem. Azért nem, szeretem anyukámat, apukámat, a hugicámat. – mondtam gúnyos hangon.

- Nem úgy gondoltam!

- Tudom. – adtam egy puszit a szájára.

- Szeretlek!

- Én is!

*Ariana szemszög*

- Jaj, ne nézd már őket! Csak rosszabb lesz.

- Tudom. De amúgy, hogy került ide?

- Na szerinted?! A minden lében kanál csicskásai értesítették, hogy jobb lenne, ha bejönne, mert a bátyám rá nézett véletlenül egy másik lányra.

- Véletlenül? – néztem rá kerek szemekkel.

- Jaj, tudod hogy értettem.

- Aha. – néztem bambán magam elé.

- Amúgy haza vigyünk? Elvégre a lábad nem hiszem, hogy kibírná a sétát.

- Nem, köszi. Bemegyek apuhoz és utána majd elvisz a kórházba megnézetni a bokám.

- Oké. Akkor majd találkozunk. Sziasztok.

- Szia. – köszöntünk Dylannel.

- Ha szeretnéd, én szívesen elviszlek a kapitányságra, úgyis be akartam menni apához. De előtte be kell ugranunk a burger kingbe, mert vinnem kell az öregemnek ebédet.

- Köszi! – mondtam mosolyogva. – Akkor majd én is viszek a sajátomnak.

Mosolyogva elindultunk a kocsijához, vagyis inkább bicegtem ő meg tartott.

- Te nem vagy éhes? – kérdezte.

- Ami azt illeti igen.

- Ami azt illeti én is. – nevettünk fel. – Nincs kedvetek apudal velünk ebédelni?

- De nagyon szívesen.

Bementünk a gyorsétterembe, rendeltünk és elvittük a kaját a kapitányságra, ahol is négyesben elfogyasztottuk az ebédünket. Ezután mi Dylannel kiültünk a váróba és csinálgattuk a leckénk. Miután apa végzet elmentünk a korházba, ahol megállapították, hogy csak kificamodott a bokám és este jegeljem, akkor nem lesz vele semmi gond.

Otthon anya már főzte a vacsorát, addig pedig beszélgettünk a konyhában. Elmeséltem a napom, aztán apa mondta a mai dolgait, amit mi mindig szívesen hallgatunk, majd kész lett a vacsi. Anya munkájára általában a vacsora elfogyasztása alatt kerül sor. Nagyon jó munkája van, amit borzasztóan szeret. Egy hatalmas cégnél ügyvéd, szóval sosem unatkozik, nem mellesleg Sarah anyukája a főnök egyik jobb keze. Mondjuk, többnyire olyan dolgai vannak, amit otthon is meg tudd csinálni, egy számítógép előtt. Egy héten körülbelül 2-szer, 3-szor kell bemennie, ami igazán nem sok. Pont, mint anyának, viszont ha komoly üggyel van dolga mindennap bemegy. Vacsi után felmentem a szobámba, letusoltam, majd átvedlettem pizsamára és már le is feküdtem, hogy aludjak. De nem túl nagy szerencsémre az álmatlanságom kiújult így ez a tervem füstbe ment. A mai napról elmélkedtem és a Liammel való szemezésemmel, amikor is elnyomott az álom.