Feszültebb légkör/12. Rész

Sziasztok! Kicsit későn, de megérkezett az új rész. Sajnálom, hogy csak most tudtam részt hozni, de most jön a nagy év végi hajtás. A jövőheti rész viszont kimarad, mert a drága unokatesómmal (Nikol) egy kirándulásra megyünk, aminek a keretei között átmegyünk Németországon, tovább maradunk Angliába (beleértve Londont is) végül pedig Franciaországba tervezünk egy napot (Párizsban). A részről még annyit, hogy elég rövid lett és szenvedős, de csak ennyire futotta. Jó olvasást és jó tavaszi szünetet mindenkinek! 
Xoxo.: Elmira

12. Rész

*Ariana szemszög*

Már két nap telt el a strandon történtek óta. Mit is mondjak… Mondhatnám, hogy nem viselt meg… mondhatnám, hogy nem érdekel, de akkor hazudnék. Ez alatt a pár nap alatt annyira összezuhantam, hogy a szüleim nem mernek egyedül hagyni otthon. És mivel Chrissel sem nagyon beszélek apa elvitt a munkahelyére azzal az ürüggyel, hogy nagyon sok a papírmunkája és segíthetnék neki. 6 órakor keltett amolyan biztos, ami biztos alapon. Úgy volt vele, hogy így tuti kész leszek 7:30-ra. Olyan 10 perc alatt megmosakodtam, felöltöztem, megfésülködtem és lementem reggelizni. Anya még aludt, mert tegnap nagyon sokáig dolgozott. Ez azt jelentette, hogy magunknak csinálunk reggelit. Pillanatok alatt összedobtunk egy-egy szendvicset, és miután megettük gyorsan elmentünk fogat mosni. A fürdőből kiérve apa már várt és bejelentette, hogy majd valami „gyors kaját” eszünk ebédre. Az előszobából felkaptuk a táskánkat, beszálltunk apa autójába és elindultunk a kapitányságra. Beérve köszöntem apu munkatársainak és egyenesen az irodába vettem az irányt, mert apa természetesen megállt beszélgetni. Beérve az irodába már ott volt a seriff, vagyis Dylan apukája. Köszöntem neki, majd apának az üres(!!!) asztalára meredtem.

- Szia! – jött be apa, majd megindult felém. – Baj van?

- Nincs. Csak látom, hogy milyen sok papírmunkád van. – vettem egy kicsit szarkasztikusra a figurát.

Apa miután rá jött, hogy a fedő sztori nem vált be egy újat próbált kitalálni.

- Hova tűnt az a sok papír? – kerekedett el a szeme. – Te raktad el őket? – nézett a főnökére.

- Őő… igen. Tegnap még bent maradtam és megcsináltam. – improvizált.

- Nagyon szépen köszönöm! – vetett hálás pillantást apa.

Természetesen nem azért, mert elvégezte a főnöke a nem létező papírmunkáját, hanem mert kimentette a szűkös helyzetből. Ezután kaptam egy kis papírmunkát igazából csak az aktákat rendezgettem, amikor 11 körül beállított Dylan.

- Sziasztok! Hát te? – szegezte rám a pillantását.

- Bejöttem segíteni, mert apunak „rengeteg” papírmunkája van. – rajzoltam macskakarmokat a levegőbe.

- Áá! Értem. – tartott egy kis szünetet, majd rátért a dologra amiért jött. – Szóval… Ki mit kér ebédre?

Összeírt egy listát és a közeli Mekibe vette az irányt.

- Nem jössz? – fordult vissza.

- De. Persze. – léptem mellé és már mentünk is.

Kint beültünk az autójába és 5 perc múlva megérkeztünk az úti célhoz. Bent megvettük a szükséges dolgokat, és amikor mentünk volna ki természetesen Liammel és egy csajjal futottunk össze. Mondanom sem kell egy teljesen más csajjal volt, vagyis nem azokkal akikkel a strandon elfoglalta magát. Nem akartam nagyon feltűnősködni, ezért inkább nem néztem oda, csak egyenesen bámultam magam elé mintha senki nem jönne velem szembe. Emiatt lehet, hogy még feltűnőbb voltam. Amikor kiértünk Dylan rögtön faggatózni is kezdet.

- Baj van?

- Nem, nincs! – reagáltam egy kicsit hevesebben, mint kellett volna.

Nagyon megilletődött a reakciómon, vagyis csak még inkább érdekessé tettem a dolgot.

- Tényleg nincs semmi, csak mostanában túl sokan kérdezték már tőlem.

- Értem. De tudod… - tette a vállamra a kezét. – Ha beszélni szeretnél, róla én itt leszek és meghallgatlak.

- Tudom, és köszönöm. – odafordultam és megöleltem az ajtón pedig akkor jött ki a „szerelmespár”.

Ahogy közeledtek felénk Liam tekintette égett rajtam, vagy inkább belém vájt. Egyenesen a húsomba mart és nem tudtam mit kezdeni vele. Egyszerűen állni akartam a tekintetét, szóval egyenesen a barna íriszeibe meredtem. Minél közelebb jöttek annál jobban éreztem magamon a fagyos, jéghideg és szinte megvető pillantását. Mit is mondjak… nem volt túl kellemes. De ami annál is meglepőbb volt, hogy Liam „barátnője” odaköszönt Dylannek és mivel ott voltam nekem is.

- Hello. – válaszoltam ridegen és kerültem Liam tekintetét.

Remélem vette a lapot, hogy neki nem köszöntem.

- Szia. – fogott kezet Dyalannel. - Hát te?

- Csak eljöttünk ebédért. – emelte ki gondosan a többes számot, én pedig nem tudtam tovább rejtőzködni Dylan karjai között.

- Mara. – nyújtott kezet a lány. Nem akartam még ennél is nagyobb bunkónak látszani. Szóval miután a keze hosszas nézése után rájöttem, hogy nincs benne olyan eszköz, amivel bánthatna elfogadtam a gesztust.

- Ariana.

Igazából elég kedves és széplánynak látszik. Hosszú fekete haja rá omlik a napbarnított vállára, az arcán pedig leginkább az élénkzöldszeme tűnik ki.

A végigmérés után láttam, hogy ő is ugyanazt teszi. Végigmért. De ő nem úgy, ahogy én tettem. Azt vizslatta, hogy Dylan barátnője vagyok-e és miután nem tudott rájönni megkérdezte. Mi a kérdés után rögtön összenevettünk Dylannel.

- Szóval nem. – mosolygott kínosan Mara. – Ezt benéztem. Bocsánat.

- Semmi baj. – mosolyogtam rá.

- De olyan szép pár lennétek. – erősködött, amire Liam furcsán mocorogni kezdett.

- Tényleg? – kérdeztem meglepődést színlelve, hogy tovább húzhassam Liam agyát, Dylan pedig várta, hogy mit hozok ki az ügyből.

- Igen! Annyira passzoltok!! Figyu, nem akartok esetleg páros randira menni? – a kérdés után mérlegelnem kellett.

Tény, hogy Dylan a barátom, de nem tenném ki ennek csak azért hogy tovább nézhessem Liam frusztráltságát. Pedig milyen jó lenne.

- Tudod Arianának van barátja. – válaszolt Liam helyettem.

- Upsz, bocsi. – mosolygott Mara.

- Vagyis, inkább csak volt. Azt hiszem olyan két napja szakítottak. – kötekedett Liam.

- Nem szakítottunk Chrissel, de persze mond meg ha te ezt máshogy tudod. Esetleg szakítottál a nevemben vele?

- Én?! – nevetett fel. – Ugyan, dehogy! De azért néha nem ártana a „barátod” körmére nézni. – rajzolt macskakörmöket a levegőbe.

Annyira ideges voltam, hogy nem találtam a megfelelő szót, amivel illethetném Liamet.

- Tudod mit! – kattant el véglegesen az agyam.

- Na mit? – vigyorgott tenyérbe mászóan.

- Akkora egy felfuvalkodott hólyag vagy, hogy a Föld nem hordott ilyet a hátán!!

- Ariana… csalódtam. – mondta teljesen nyugodtan, ami még jobban felidegesített. – Csak ennyire telik? Azt hittem ennél többre futja.

Annyira felidegesítettem magam, hogy megindultam Liam felé, de Dylan felkapott a derekamnál fogva és elindult az autóhoz velem.

- Eressz el!! Dylan!! – csapkodtam össze-vissza.

- Nem mész vissza!

- Jó nem megyek, csak rakj le!!

Ahogy sejtettem nem rakott le, csak a kocsi előtt és egyből nyitotta ki nekem az ajtót és beültetett. Esélyem sem lett volna kiszállni a kocsiból, mert rögtön rám is zárta. Körbement és beült a volán mögé, én pedig közben néztem Mara meglepett arcát és Liam önelégült fejét. Borzasztóan utálom magam, amiért megadtam neki ezt a jó érzést. Az 5 perces út alatt Dylan nem szólt hozzám, várta, hogy lehiggadjak. Beérve a irodába még mindig fortyogott bennem a düh, amit apa észre is vett.

- Mi a baj kicsim?

- Semmiség az egész. – válaszoltam még mindig idegesen.

- Ariana ez nem semmiség volt. Kis híján nekiugrottál Liamnek.

- Hogy micsoda? – állt fel apa azonnal az asztalától. – Hogy történt?

Dylan elmesélte az egész sztorit, én pedig újra átéltem az eseményeket. Miután befejezte nagy bánatomra, mindenkit érdekelt, hogy miért is haragszom ennyire Liamre. Szóval muszáj volt elmondanom. Elmondtam az egész történetet töviről-hegyire apa pedig közbe felvette, hogy ne kelljen anyának újra elmondanom. Dylan is végig figyelt és közben sült krumplit majszolt. Nem is tudom talán jobb lett így, hogy ki adtam magamból ezt a sok indulatot.