A szülinap/9. Rész

Sziasztok! Mivel borzasztóan sokat késtem a résszel, kétszer olyan hosszú lett mint szokott. Rettenetesen hálás vagyok a pipákért, a kommentekért, a 10227(!!!) oldalmegjelenítésért és a díjért, amit az előzőrészhez kaptam. Nem lopom tovább az időtöket. Jó olvasást a részhez! :)

Xoxo.: Elmira

9. Rész

*Ariana szemszög*

Ma már indultunk haza. Reggeli után még volt 2 óránk elkészülni, mert volt aki nem pakolt még be. Lent ültem a csomagjaimmal a „nappaliba” és végre feltűnt egy ismerős arc.

- Szia Lucy. – intettem oda a punk lánynak.

- Szia. Hát te? – mutatott rám. – Már mint mit csinálsz itt lent?

- Ja! Unatkozom, mivel már rég készen vagyok.

- Be is pakoltál?

- Igen, még tegnap. – mutattam a bőröndömre.

- Amúgy már egy ideje meg akartam kérdezni, de nem tettem.

- Mit szeretnél? – mosolyogtam rá kedvesen.

- Történt köztetek valami Markkal? – tért rá kerek-perec a kérdésére, a szeme pedig közben szikrákat szórt.

- Mi? Dehogy! Nem, semmi. Csak csocsóztunk és egyszer meghallgatta a gondjaimat. Szóval csak barátok vagyunk.

- Akkor jó. Hidd el, jobb így neked!  – nézet rám még mindig olyan tekintettel. – Szia.

- Szia.

Sokáig bámultam utána, miközben próbáltam feldolgozni, hogy mi is történt. Ő most megfenyegetett vagy mi? Hát ez őrült. Soha többé nem fogok velük találkozni, feleslegesen „figyelmeztetett”.

Ki mentem a motyómmal az aulába és ott vártam volna a csoportomat. Nem sokkal később Austin, Mark, Lucy és egy bagázs fiú jött le a lépcsőn. A két srác oda lépett hozzám, gondolom el akartak köszönni. Pillanatokon belül a punk hercegnő is felém tartott.

- Sziasztok!

- Szia. – köszöntek.

- Hát úgy látszik, nem látjuk többé egymást.

- Igen. Többé nem tudunk csocsózni egy ilyen jó játékossal. – viccelődöt Austin.

- Valahogy csak túlélitek. – nevettem. De szinte rögtön lefagyott az arcomról a mosoly, mert lejöttek Liamék (Liam, Harry, Sarah, El, Louis, Pezz, Zayn, Niall). A szöszi felénk is vette az irányt.

- Sziasztok! – fogott kezet a fiúkkal.

- Cső.

- Jó volt ez a párnap. – mondta Niall.

- Ja. Kár, hogy ilyen rövid volt.

- Na, nekünk mennünk kell. – mutatott Lucy a csoportjukra.

- Sziasztok! – Markot és Austint megöleltem, Lucyval kezet fogtam. Niall kezet fogott a srácokkal, Lucynak meg csak köszönt, mert nem ismerte.

- Oda jössz hozzánk? – kérdezte kedves mosollyal az arcán.

Egy pillanatra hezitáltam. Olyan jó lett volna ott állni velük és beszélgetni, de a probléma az hogy nem lenne beszélő társam. Szinte a fél társaság levegőnek néz.

- Inkább nem.

Nem mondott semmit csak bólintott és visszament. Pezz egy kérdő pillantást vetett felém én csak megráztam a fejem.

***

A reptéren már a csomagokat leadtuk és a tanárnő kiosztotta a jegyeket. Még én magam sem hiszem el. Megint Liam mellé kaptam a jegyem. A másik két jegy, ami oda szól a Sarah-é és a Harry-é volt. Ez biztos az Ördög műve! Igen, egész biztos.

- Niall! – léptem oda hozzá. – Cserélünk?

- Hova kaptad?

- Liam, Harry és Sarah.

- Miért akarsz cserélni? – vágott értetlen fejet.

- Tudod, mostanában nem nagyon beszélnek velem. – mondtam zavartan.

- Bocsi, de nem cserélek. Ez egy jó helyzet, hogy kibéküljetek. Nem gondolod?

- Oké. Akkor mindegy.

Úristen! Kit kérjek meg? Dinát? Ő biztos oda ülne, de nem akarok kiszúrni Liamel.

„Kérjük a Washington D.C. –i utasokat, hogy kezdjék meg a beszállást.”

Nem is jöhetett volna rosszabbkor ez a hang. Az utolsókként szálltam fel és közben felkészültem a legrosszabbra. Már mindenki bent ült a helyén én pedig a lehető leglassabban vánszorogtam oda a kézipoggyászommal. Már mind a hárman ültek és kihagyták nekem az ablak melletti helyet. Bevánszorogtam és próbáltam egyiküknek sem rálépni a lábára. Miután leültem végignéztem rajtuk és erőt vettem magamon, hogy meg tudjak szólalni.

- Jó! Vágom, hogy valamiért haragszotok rám. De mivel tippem sincs, hogy miért, nem segítenétek? Mondjuk, mondjátok meg, hogy mit tettem!

Három értetlen szempárral találtam szembe magam. Majd Sarah és Harry Liamre néztek, hogy majd ő válaszol.

- Nem tettél semmit.

- Mi van? Ha nem tettem semmit akkor miért nem szóltok hozzám?

Erre nem igazán akart már válaszolni, szóval rá néztem a társaság másik két tagjára. Harry mint aki semmiről sem tud nézett másfelé, Sarah pedig lehajtotta a fejét. Oké. Akkor ne is várjak értelmes indokot. Ezek után megállapítottam, hogy csendes utam lesz. Gyorsan még írtam anyunak, hogy mindjárt indulunk és, hogy majd valaki jöjjön ki elém.

*Kb. 3 óra múlva*

Leszállás után csomag vadászatra indultunk az egyik tanárral, mivel az enyém nem jött le a szalagon. Egy 10 perces rohangálás után megtaláltuk. A többiek közben kimentek és ott várták a családtagjaikat.

Amikor kimentem anya és apa, épp Liamék szüleivel beszélgettek.

- Szia kicsim. – jött oda anya és adott egy puszit.

Apa rögtön követte, tőle is kaptam egy puszit és elvette a csomagjaimat.

- Mi történt?

- Semmi csak elkallódtak a csomagjaim. Mehetünk? – kezdtem türelmetlenkedni.

- Persze.

- Oké, akkor menjünk.

- Hát akkor, sziasztok! – köszöntek el a szüleim.

- Sziasztok! – köszöntem én is a Payne családnak és Harrynek. És próbáltam minél hamarabb elhúzni onnan. A kocsiban természetesen azonnal kérdőre vontak a furcsa viselkedésem miatt.

- Ezt mire véljem? – fordult hátra hozzám anya az anyósülésről.

- Egy kicsit összekaptunk. – ismertem be.

Természetesen ennyi nem volt elég, így a 2 órás hazaúton kiveséztük a dolgokat és élménybeszámolót tartottam. Anyuék ugyanúgy meg voltak lepődve a Liam és a Harry viselkedésen, mint én. A Sarahéról nem is beszélve. Mondtam, hogy most egy kicsit én is csalódtam benne, de valamilyen szinten értető nem? A barátja és a testvére nem beszél a legjobb barátnőjével, ezért ő sem beszél vele. Na jó, ez elég hülyeség.

Otthon kipakoltuk a bőröndöket és anya elindított egy adag mosnivalót. Közben oda adtam a nekik vett szuvenírt. Apa egy pólót és egy kulcstartót kapott, anya szintén egy kulcstartót és egy képkeretet, aminek az oldalán kis díszként Párizs nevezetességei vannak. Mondanom sem kell mind a ketten örültek neki, de apa inkább az édességnek örült, amit még pluszba hoztam. Aztán hagytak egy kicsit pihenni. Anya nekikezdett a vacsinak, apa pedig valami munkát intézet még el a gépén. Én pedig az ágyamra raktam a laptopom és behasaltam elé. Üzentem Chrisnek, hogy végre otthon vagyok és remélem, hogy nemsokára találkozunk. Ugyanis még nem tudom, hogy mikor költöznek vissza. Aztán bevillant két ablak Austin és Mark írtak rám. Bizonyára ők is megérkeztek. Elkezdtem velük beszélgetni és nem sokkal később lett egy felkérésem, miszerint Lucy Wood ismerősnek jelölt. Hát azt hiszem, hogy jó darabig nem fog békén hagyni. Még pár percig beszélgettem a fiúkkal, majd elmentem tusolni. Mire végeztem már a vacsi is kész volt szóval lementem enni és utána kergethettem az álmok birodalmában a bárányokat.

*Másnap*

Ma reggel a szokásosnál is korbábban keltem hála apunak, aki egy igazán „vicces” ébresztést szánt ma nekem, csak kár hogy nem jött össze. Legalábbis én nem nevettem.

- Hé kisasszony! Ma neked nincs suli? – jött be a szobámba.

- Jaj, megint elkésem! – ugrottam ki az ágyamból. - Mennyi az idő?

- Nyugalom még csak 6 óra múlt, egyébként is hétvége van. – kacagott egy jót apu.

- Apa a frászt hoztad rám. – ültem le megkönnyebbülve az ágyamra.

- Aztán siess, anya palacsintát csinált reggelire.

- Sietek. – mosolyodtam el.

Picit furának tartottam a mai korai ébresztésem, de betudtam annak, hogy a szüleim hiányoltak. Elvégre mégis csak egy hétig nem volt itthon a „pici lányuk”.

Gyorsan összekaptam magam és már mentem is le. A lépcsőn megcsapott a palacsinta és a juharszirup bódító illata. Kapkodtam a lábam a konyháig és leültem az étkezőasztalhoz. Anya rögtön elém tett egy nagy tál palacsintát, majd ők is csatlakoztak hozzám. Evés közben még egyszer beszámoltam az élményeimről és utána anya tervezgette a napot.

- Mára kicsim ne tervez semmit. – jelentette ki határozottan.

- Miért?

- Mert ma egy ünnepi vacsit csapunk.

- Miért? – ismételtem magam.

- Jaj, te kis butus. – gügyögött nekem anya, mintha 5 éves lennék. – Ma van a 16. szülinapod.

- Jesszusom, tényleg. – kaptam a számhoz a kezem.

Basszus, hogy feledkezhettem meg róla?! Ebből is látszik, hogy mióta „összevesztem” Sarahékal teljesen szét vagyok esve.

- Nekünk ma dolgoznunk kell, de délutánra jövök érted. Rendben?

- Oké.

Nem sokkal később anyuék elmentek én pedig itt maradtam egyedül a házban. Szenvedtem a tv-é előtt, egyszerűen nem tudtam mit csinálni. Egyszer csak valaki csöngetett én pedig, mintha valami megváltó harangszó lenne pattantam fel, kikapcsoltam a tv-t és szaladtam az ajtóhoz.

- Szia. – ölelt meg az ajtóban álló fiú.

- Ő... te mit csinálsz itt?

- Most költöztünk vissza gondoltam jó kis meglepetés lesz. – válaszolt Chris.

- Igen az. – mosolyogtam. – Nem jössz be?

- Nem, nem. Sietek csak gondoltam felköszöntelek.

- Ne! Te komolyan emlékeztél arra, hogy mikor van a szülinapom?

- Még szép hogy! És hoztam ajándékot is. – elővett a zsebéből egy hosszabb dobozt.

- Ú-ú, mi az. – lelkesedtem, mint egy kisgyerek.

Kibontottam és egy fehérarany nyaklánc volt benne, aminek egy szép gyöngy volt a közepében. 

- Nagyon szép! Köszönöm szépen! – borultam azonnal a nyakába.

- Nagyon szívesen! – ölelt át. – De van más ajándékom is.

- Nem mondod! Ez is egy vagyon lehetett.

- Nyugodj meg. – kacagott fel. – Amit most kapsz az nem került semmibe.

Felém hajolt és gyengéden megcsókolt. Nem tudtam eldönteni, hogy hagyjam magam, vagy hátráljak. Végül is az első mellett döntöttem, de olyan gyorsan történt, hogy a szememet sem hunytam le. Elengedett és elköszönés képen adott egy puszit az arcomra. Én meg totál lesokkolva álltam ott. Megkaptam életem első csókját. (Na jó ez lehet hülyén hangzik, de igaz. Én inkább a tanulással foglalkoztam eddig és nem a pasizással. Egyébként is szerintem nem ciki, ha valaki 16 évesen kapta az első csókját.) Még mindig álltam az ajtóban, pedig vagy fél perce elment. Pont mielőtt bementem volna egy fekete sportkocsi kanyarodott be hozzánk. Tippelhettek kiült benne Liam, Harry és hátulról kukucskált Sarah. Mivel nem vagyok bunkó nem szaladtam be amikor megláttam őket, hanem megvártam amíg odajönnek.

- Szia. – köszöntek. Hát igen azért megvártam, hogy ők köszönjenek először.

- Sziasztok. – intettem egyet. – Bejöttök?

- Aha.

Bevezettem őket a nappaliba és leültünk. Vártam, hogy majd mondanak valamit vagy ilyesmi de semmit nem csináltak. Elég kínosnak éreztem a csendet, muszáj volt valamit mondanom nekik.

- Kértek teát? – na jó nem a legjobb ötlet, de jobb mint a csend nem?

- Nem köszi. Csak azért jöttünk, hogy boldog szülinapot kívánjunk. – kezdet bele Sarah. – És átadnák, amit közösen vettünk neked.

- Igazán nem kellett volna. – mondtam teljesen őszintén.

Mi ez már? Hozzám sem szólnak, most meg hogy szülinapom van rögtön híres ember lettem, vagy mi?

- Mindegy. Szóval itt van.

Adta át a csomagokat. Az egyikbe egy piros koktélruha volt a másikba pedig egy fehérarany karkötő. A karkötő egyébként tökéletesen ment a nyaklánchoz, amit Christől kaptam.

- Nagyon szépen köszönöm! Gyönyörűek! – öleltem meg mind a hármójukat.

- Szívesen! – mondták.

- Hát akkor mi megyünk is. – mondta Harry.

- Már is? – próbáltam őket maradásra bírni, mivel azt hittem ez egy jó alkalom a kibékülésre. Hát nem volt.

- Igen. Bocsi.

- Nem baj.

Kikísértem őket és épp csak leültem tv-t nézni amikor, megcsörrent a telefonom. 

- Haló, tessék? Itt Ariana Black.

- Jó napot! Én az ontarioi kórházból telefonálok. Arról értesültem, hogy ön rokona Lola Lockwoodnak, akit a mi kórházunkban kezelnek.

Lola Lockwood, Lola Lockwood? Olyan ismerős ez a név de nem ugrik be. Jaj, tudom!

- Igen az vagyok. Valami baj történt?

- Nem semmi. Be tudna jönni hozzá?

- Természetesen.

- Köszönöm. Visz hall.

Letettem a telefont, rohantam a kabátomért és elindultam. Nem sokkal később megérkeztem és a recepción egyenesen hozzá vezettek. Azzal az ürüggyel hívtak be, hogy a pszicho doki szerint jót tenne neki, ha meglátogatná az unokatesója. Hát ja, kár hogy nem vagyok az. De pszt! A kórterem előtt megálltam és benéztem az ablakon, Lola épp olvasott.

- Szia Lola! Emlékszel rám?

- Szia. Azt hiszem emlékszem, Arianának hívnak. Igaz?

- Igen. Jobban vagy már?

- Sokkal. Rendszeresen beszélgetek a pszichiáteremmel, és segít túl esni a nehezén. Kaptam tőle egy jó könyvet is. – mesélte mosolyogva.

- Mi a címe? – viszonoztam gesztusát.

- Deadly Love. Egy nagyon jó könyv. Ha akarod, majd kölcsönadhatom. Bár még csak most kezdtem bele.

- Rendben, köszönöm.

Lolával sokáig beszélgettünk, és még folytattuk is volna, de kaptam egy sms-t anyától.

„Szia kicsim! Hazaértem apa már úton van. Siess haza. Puszi.”

- Lola megharagudnál, ha most elmennék? Mert megbeszéltünk egy családi programot és már is késésben vagyok.

- Dehogy. Nyugodtan menj csak, drága unokatesóm. – mosolygott.

- Ja, hogy te tudtál róla. – nevettem fel kínosan.

- Igen. – nevetett rajtam.

- Nem haragszol érte?

- Nem. Amúgy sincs nagyon sok rokonom, szóval most lett még egy. – mosolygott kedvesen. Miután viszonoztam a gesztusát búcsúzásképen megöleltük egymást és már szaladtam is haza.

*** 

- Megjöttem. – estem szinte be az ajtón.

- Fent vagyunk. – kiabált le anya.

Felszaladtam a lépcsőn és benéztem a szobájukban, de nem voltak ott. Gondolom, akkor nálam vannak. A szobámba belépve nem hittem a szememnek apa öltönyben feszített, anya pedig koktélruhában. Nagyon elegánsak voltak.

- Ő… miért öltöztettek ki ennyire?

- Mert megünnepeljük az egy szem lányunk 16. szülinapját. – jelentette ki apu.

- Öltözz fel gyorsan aztán menjünk is! – mutatott az ágyra.

Hát igen anyu abszolút mindent előkészített. Az ágyamon ott volt a ruha, amit Liaméktől kaptam és az ágy előtt egy cipős doboz. Gyorsan átöltöztem, szemügyre vettem a piros magas sarkút, amit most kaptam és felvettem azt is. Miután felöltöztem megcsináltam a hajam és magamra aggattam a fehérarany nyakláncot és karkötőt is, és egy enyhe smink után mentem is le a nappaliba, ahol már apuék vártak. Leérve ragaszkodtak egy képhez, így hát beálltam a falmellé és már el is lőtték.

 Útközben nem nagyon beszélgettünk, mivel elég hamar megérkeztünk a kitűzött célhoz. Bementünk az épületbe, amibe egyébként töksötét volt.

- Megjöttünk. – szólt anyu és abban a pillanatban felkapcsolódott a lámpa.

- Boldog szülinapot Ariana! – kiáltották a bent lévő emberek.

Köpni-nyelni nem tudtam, csak néztem rájuk és mosolyogtam. Majd amikor eljutott az agyamig meg köszöntem anyunak és apunak. Durván meglepődtem szinte mindenki itt volt, akit ismerek. Az első sorokban ott állt Chris a szüleivel, jó messzire tőlük, pedig Sarah, Liam, Harry és a szüleik. Egyébként, mint kiderült anyuék kibérelték a helyet és az emeleten a szobákat, ha esetleg valaki nem lenne olyan állapotban, hogy haza tudna menni akkor, aludhat itt is. Az egész helység olyan szépen fel volt díszítve, kellemes, meleg színekkel volt töltve a szoba. Mindenki a körülötte lévő embereket akarta túlkiabálni és úgy beszélgetni a társával.

- Csöndet kérnék! – kocogtatta meg anya a pezsgős poharát. – Az estét, mint ahogy terveztük egy apa-lánya tánccal szeretnénk megnyitni.

A zene elindult apa pedig felkért egy táncra. Én persze szívesen elfogadtam, csak nem igazán tetszett, hogy a helységben mindenki minket figyel. Anya meg persze folyamatosan kattintgatott a gépével. Egy ideig még mindenki minket nézett, majd ők is becsatlakoztak a keringőbe. Apával beszélgettünk közben arról, hogy mennyire megnőttem és, hogy a 16. évet betöltve már nem leszek az ő kis lánya. Én pedig megnyugtattam, hogy mindig az ő egy szem kislánya leszek. Nem tudom miért de apa szeme hirtelen könnybe lábadt, gondolom meghatódott. De ez nekem annyira fura volt. Soha életemben nem láttam még őt gyengének. Mióta az eszemet tudom ő volt számomra a legerősebb ember és hihetetlenül büszke voltam rá, hogy a lánya vagyok és ez ezután sem lesz másképp. Miután megnyugtattam aput odajött hozzánk anyu. Megköszöntem mind a kettőjüknek még egyszer és megöleltem őket. Majd egy fényképező mögé rejtőző alak levakuzott minket. Gondolom csinált egy képet rólunk. Hamar kiderült, hogy Sarahék anyukája volt. Sorban mindenkit meghallgattam, a köszöntéseiket és azt a sablonos szöveget is, hogy menyit nőttem. Miután már egy félórája csak felnőttekkel tárgyaltunk anyuval és apuval, oda jött az első velem egykorú emberke, aki Chris volt.

- Elnézést! Felkérhetném a hölgyet? – kérdezte a szmokingos srác aput.

- Természetesen Christofer! - bólintott apu.

- Köszönöm! - mosolygott Chris.

Nagyon meglepődtem. Nem csak azon, hogy Chris felkért apától, hanem azon is, hogy apa megismerte.

- Várj, apa te tudod, hogy ki ő? – kérdeztem elképedve.

- Hát persze. Ő Christofer Steel, az egyik gyerekkori barátod és a jelenlegi udvarlód.

- Mi? Az udvarlóm? Apa már a 21. században vagyunk.

- Jól van. Akkor a majdnem pasid. Így jobb? - mosolygott apa.

- Jó lesz az udvarló is. De akkor megkérdezte…

- Igen megkérdezte, hogy udvarolhat-e neked.

- És, mit mondtál rá? - kíváncsiskodtam. 

- Egyértelműen igent, hiszen már pelenkás kora óta ismerem. - veregette meg Chris vállát.

Chris csak végig mosolygott a beszélgetésünk alatt. Apa át engedett az „udvarlómnak”,

aki nagyon jól táncolt. Körbe-körbe keringtünk a táncparketten és közben beszélgettünk. A körkörös mozdulatok során volt időm szétnézni így láttam, hogy Liam egy lánnyal táncol, aki a távoli unokatesóm és közben minket néz. Várjunk csak! Liam tudja, hogy ő az unokatesóm, lehet, hogy féltékennyé akar tenni?! Mert ha igen nem sikerült. Ahhoz azért több kell. Vagy csak már üldözési mániám van és beképzelem. Igen valószínűleg az utolsó lesz. Még egy ideig táncoltunk majd leültünk az asztalokhoz, mert a pincérek beszállingóztak a vacsival. Rengeteg étel volt azt hiszem, ezt nevezik a bőségzavarának. Miután tele ette magát a társaság mindenki felállt letáncolni a megevetteket. Olyan 2 óra múlva kimentem egy kicsit levegőzni. A cigisek kint füstöltek és dumálgattak. De nekem egy emberen akadt meg a tekintettem. Liamen. Egy cigivel és egy piás üveggel a kezében, már alig állt a lábán annyira részeg volt. Nem bírtam megállni, odamentem.

- Liam! Te mit csinálsz?

- Nem látod? Jól érzem magam. – válaszolta az alkoholtól meg mámorult állapotban.

- Hát, én láttok valamit. De nem azt hogy jól érzed magad, hanem hogy hulla részeg vagy.

 - Ha csak így lehet élvezni az életet. – tárta szét a karját és beleszívót a cigarettájába.

- Te cigizel?

- Igen. Nem látod? – válaszolt flegmán.

- És mióta? – tettem karba a kezem.

- Most óta, jó?! Amúgy téged-mit érdekel?! Menj és táncolj a lovagoddal, biztos vár már.

Ekkor mintha egy tőrt szúrtak volna belém, legalábbis úgy fájt. Igen lehet, hogy Chrissel táncoltam, és lehet hogy megcsókolt, de én Liamet szeretem. Már kilencedikben többet éreztem iránta, mint kellet volna. És ez majdnem két év elteltével csak erősödött. Szóval bármennyire is fájt, amit most mondott muszáj volt továbblépnem rajta.

- Nem! Nem hagylak itt! Most csak az alkohol beszél belőled.

- Nem Ariana! Nagy tévedésben vagy! Nem az beszél belőlem, csak segít kimondani amit ki akarok.

- Liam.

- Jaj, hagyjál már! Menj be és élvezd a kis tökéletes életed, amiben többé én nem szerepelek.

- Kérlek, ne mondj ilyet!

- Miért ne Ariana?! Csakis miattad szakítottam Dinával, de te rögtön átpártoltál arra a bájgúnárra, amikor már megkaphattál volna. Te is ugyanolyan vagy, mint Dina!

És ekkor a kezem magától cselekedet, pofon vágtam. Ez már azért mégis csak sok volt. Hogy mondhatott nekem ilyet?! Egy cseppet sem hasonlítok arra a kétszínű libára! Liam szinte rögtön ki józanodott. Elindultam be, amikor Liam kezéből kiesett a cigi, a piás üveg és megragadta a kezem. Oda húzott magához, átölelt és szólásra nyitotta a száját.

- Sajnálom. Ezt, megérdemeltem. Sajnálom Ariana! Úgy sajnálom! – és egy könnycsepp csordult ki a szeméből.

- Ne! Eressz el! - fortyogott még mindig bennem a düh. 

- De sajnálom! Nem tudom, hogy-hogy mondhattam ilyet? Annyira sajnálom! – olyan kedvesen és megtörten mondta ezeket a szavakat, hogy meglágyultam a hallatán.

- Nem. Attól még nekem nem kellett volna, hogy megüsselek. – fontam át a karommal.

- Nem a te hibád. Meg érdemeltem. Hogy hasonlíthattalak hozzá?! – kérdezte inkább magától, mint tőlem. Majd tovább gyötörte magát.

- Hagyd abba. Kérlek Liam, fejezd be hogy magadat kínzod. – kibújtam az öleléséből és távolodtam tőle.

- De Ariana, én sze…

Annyira bizonytalan voltam. Tudtam, hogy mit akar mondani, de annyira féltem a szavaitól. Végül is elindultam be az épületbe, mintha nem hallanám, hogy mit mond. Közbe pedig a szívem sajdul bele. Visszaforduljak vagy menjek tovább? Ariana ezt most kell eldöntened! Sőt igazából nem is ezt kell eldöntenem, hanem Liamet választom vagy Christofert?! És a döntésem megszületett…