Sziasztok! Megjött a rész. Sajnálom, hogy olyan sokat kellett rá várnotok.
Jó olvasást kívánok!
Xoxo.: Elmira
20. Rész
*Julie szemszög*
A kocsiból nem
sikerült túl halkan kiszállni. Amint az ajtó csapódott egy kéz volt a derekamon
és a számon. Erős karjával neki nyomott az autónak, így nem látszódtam ki.
- Mi járatban
fiúk? – kérdezte a fiúkkal szemben egy pasas.
- Ki vagy? –
kérdezte Dylan.
- Az nagyobb
kérdés, hogy ti kik vagytok! – haboztak a válaszadással.
- Válaszoljatok,
különben a kis barátnőtöknek annyi! – mondta a srác, aki engem tartott.
Aha, szóval
túszdrámát akar játszani… de jó…
- Oké, nyugi! A
nevem Dylan Roden, ő mellettem Liam Payne, a lány pedig Julie Leaves.
- Engedd el! Anya
nem örülne, ha kárt tennél benne. Ő a család barátja, vagyis inkább a
nagyszülei. Sajnálom a nem túl kellemes fogadtatást, de óvatosnak kell lennünk.
A nevem Dante ő pedig az öcsém Daren. Gyertek, inkább bent folytassuk!
Dante az ajtóhoz
lépet, elmormolt egy igét, majd kinyitotta az ajtót. Egy mozdulattal behívott
minket, majd amikor beértünk a nappaliba szembefordult velünk.
- Szóval mit is
akartok? – ült le Dante.
- A családfővel szeretnénk
beszélni. – jelentettem ki.
- Nem vagyunk
elég jók nektek? – kérdezte pimasz vigyorral az arcán Daren.
- Szó sincs
róla! Csak gondolom, nem te hozod a döntéseket a családban és egy nálad sokkal
tapasztaltabb mágusra van szükség. – feleltem a kérdésre és Dante jót nevetett
az öccse reakcióján. Úgy látszik meglepődött.
- Gyertek
utánam! – nevetett még mindig Dante.
Elvitt minket egy
dolgozószobába, ahol csak rákoppantott az ajtóra és bement, mi pedig utána.
- Üdvözöllek
titeket szerény hajlékunkban! – szólalt meg egy kedves hang egy asztal mögül. –
Ideiglenesen én vagyok a Huge család feje. A férjem utazgat. – mosolygott
kedvesen és végigmért minket. – Julie drágám! Mit küldött nekem a nagymamád?
Egy pillanatra
leblokkoltam, majd előkaptam a levelet, amit a nagymamám adott és át adtam a
címzettnek. Pillanatok alatt elolvasta, a levelet lerakta, majd felnézett.
- Sajnálom a
veszteségeteket! Iszonyatos lehetett mindezt átélni. – nézett a fiúkra. – És
persze egy testvért eltemetni is szörnyű. – nézett rám. – Mit vártok tőlem? –
kínált helyet nekünk.
- Egy
varázslatért jöttünk ide.
- És egy
végrehajtóért. – szólt közbe Dylan.
- Miféle varázslatért?
Tán csak nem feltámasztóért? – emelkedett meg a székben. – Hisz az lehetetlen!
Hogy gondoltátok, hogy…
- Kérem
asszonyom! Nem a semmiért tettük meg ezt az utat és nem hiú ábrándokat
kergetünk. Tudjuk, hogy végre lehet hajtani azt a varázslatot és azt is, hogy
ebben a családban már két embernek is sikerült. Két bizonyos Dante Huge-nak.
Idősebb és fiatalabb. Így sem rémlik? – kérdezte csípősen Dylan.
- Jól
felkészültetek az már egyszer biztos.
- A férjem apja
hajtotta végre a bűbájt, másodjára pedig a fiam.
Ránéztem
Dante-ra, mert eszembe sem jutott hogy egy huszonéves srác hajtott volna végre
ilyesmit, pláne hogy még ennél is fiatalabb volt.
- Hm? –
mosolygott amint észrevette, hogy rá néztem.
- De már régen
volt. – könyökölt az asztalra gondterhelten.
- Meg tudnád
csinálni újra? – kérdezte Liam Dantet.
- Nem tudom. És
ha meg is tudnám, a halottakat nem szabad feltámasztani. – nézett komoran,
mintha a fény is kihunyt volna a szeméből.
A mögöttem álló
Daren egyre feszültebb lett, szinte azt vártam mikor robban szét.
- De neki, még
egyáltalán nem jött el az ideje! – mondta dühösen Liam.
- Hány embert is
akartok feltámasztani? – kérdezte a fiúk anyja.
- Egy. Egy
embert. – feleltem, mire mindenki rám nézet.
- Ha még egy
boszorkányt akarnátok, az még talán elfogadható lenne. De egy embert?!
- A testvérem
már felravatalozták és az őseinkkel van. Nincs szüksége újabb életre. Ha kapna
azt is elpazarolná a hülyeségeivel. Nem érdemli meg! De ez a lány teljesen
ártatlan! Annyi bűne van, hogy Elly hasonmása. Semmi több!
- Volt
varázsereje? – fogta a nő gondolkodóra.
- Nem. Ezért a
nagymamám úgy gondolta, nem kell vele foglalkoznia.
- Rosszul
gondolta. Az igaz, hogy Elly-nek mindig is nagy varázsereje volt, de ha vissza
akart volna térni egy olyan hasonmást választott volna, akinek van varázsereje.
Tudod, hogy miért?
- Azért, hogy
nagyobb legyen a hatalma. – válaszolt Dylan.
- Pontosan!
Ezért is hitte azt a nagymamád, hogy nem kell a lányra figyelnie. De a helyzet
az, hogy sok idő eltelt és ez idő alatt Ellynek úgy megnőtt a varázsereje, hogy
nem férne bele egy olyan hasonmásba, akinek varázsereje van. Így a lány…
- Ariana. –
mondta Liam.
- Így Ariana
tökéletes préda volt.
- De hát akkor
találkoztak először. Hogy történhetett minden ilyen gyorsan?!
- Nem biztos. Elly-nek nagyon sok embere volt
régen. Lehet, hogy egy-kettő még a halálában is hű volt hozzá és felkeresték a
hasonmásokat. Viszont ez többnyire a tanács feladata. Monique Nurse
mostanában nem igazán látta el a főboszorkányi feladatait.
-
Ezért cserélték le Melany-ra. – mondta Dylan.
- Lecserélték?
Ha! Éppen ideje volt az a vén csoroszlya, már rég nem volt ereje teljében.
Viszont meglep, hogy Melany lett az utódja. Sose felelt meg nagyanyja
elvárásainak.
- Neki soha
senki nem felelt meg. – válaszolt fapofával Dante.
- Mindegy
váltsunk témát. – javasolta Daren és az anyjára nézett.
- Oké. Mindenki
megvolt lepődve a gyűlésen a bejelentés hallatán?
- Igen. –
felelte Liam.
- Viszont volt
valaki, aki annyira nem. – mondta Dylan.
- Valóban? –
húzta fel a szemöldökét.
- Aha. Vagyis
szerintem. – vakarta meg a nyakát Dylan.
- Ki volt az?
Ismeritek? – nézett rám.
- Azt hiszem Marlow a neve.
- Marlow?! Régen beszélték, hogy Elly kedvenc
pincsije, de bizonyítani nem tudták így ejtették ellene a vádakat. Tanácstag
viszont nem lehetne, mert gyanúba keveredett.
- Mégis az. – feleltem.
- Anya. Az ügyet elsikálták, hisz Monique-nak
volt a segédje így ez által őt is gyanúba keveredhetett volna.
- Ja, tényleg emlékszem! Még mondtad is, hogy
bent maradhatott a tanácsban, de egy fokozattal lentebb léptették. Most már nem
ér annyit a szava.
Értetlenül néztem Dante-ra. Hisz, hogy tudhat
ennyit, ha nem járnak a gyűlésekre.
- Akkoriban még jártam gyűlésekre. – vont
vállat.
- Szóval lehet,
hogy ez a Marlow egy kém? – kérdezte Liam.
- Hm… Kémnek túl
erős inkább csak egy besúgó. Egy kis pincsikutya. Egy senki. – felelte
egyszerűen Daren.
- Vagy csak egy
feláldozható gyalog. Nélküle nem indul el a játék, de nincs nagy jelentősége,
ha kihull. – gondolkodott Dylan. – Akár az elején.
- De nem hullott
ki. – mondta Daren.
- Elég jól
játszik. – felelte Dante.
- Nem. Elly
nagyon jól keveri a lapokat, mindig is jó volt benne. Marlow-nak csak annyi
dolga van, hogy mindent úgy csinál, ahogy mondják neki. - mondta a fiúk anyja.
- De bizonyíték
megint nincs rá. – bosszankodott Dante.
- Ez érdekesen
hangzik. – húzta ferde mosolyra a száját Daren.
- Rendben!
Segítünk nektek! – állt fel Dante. – Én és az öcsém. – nézett rá az anyjára,
aki csak bólintott. – Viszont szükségem lesz a varázslathoz valamire… valamire,
ami nem fog tetszeni.
- Mi volna az? –
kérdeztem.
- Egy
feláldozható gyalog. – kerekedett ki a szemünk.
- Emberi áldozat
kell a bűbájhoz? – szólaltam meg remegő hangon.
- Miért mit
gondoltál tündérkém, hogy majd csak suhint egyet a kezével, elmond két sort és
már él is a kiscsaj? – kérdezte Daren és egyre csökkentette a távolságot
kettőnk között.
A szavai
hallatán megremegtem. Az ilyesfajta varázslás bűn. Az emberáldozás bűn. Nem mi
döntjük el, hogy ki él és ki hal meg. Mi bűnt követünk el, ha visszahozzuk
Arianát.
- Még mindig
akarjátok? – kérdezte Dante és rám nézett.
Meglátta a
kétségeket a szememben. Nem akarok feláldozni valakit, aki még kitudja, milyen
sokáig élhetne. És ha lenne merszem megtenni, kit választanék? Senki nem fog
csak úgy felkínálkozni. Senki! A rohadt életbe!
- Még jó hogy! –
vágta rá Dylan. - Bármilyen ember jó? Mágus is?
- Igen. –
furcsállta Dante. – Kire gondoltál?
- Ellynek biztos
nem csak egy pincsikutyája van, nem igaz? A gonosz mágusok pedig, ha nagy a
lajstromuk úgy is halálbüntetést kapnak.
Én még mindig
szótlanul, leblokkolva álltam. Egyfolytában csak az járt a fejemben. Kik
vagyunk mi, hogy eldönthessük, hogy ki hal meg és ki él?
- Baj van? –
kérdezte a nő tőlem.
- Nem fűlik a
fogad hozzá? – kérdezte Daren. – Pedig Dylan ötlete nem is rossz. Még el is
tudnánk sikálni.
A szemem
kitágult és hirtelen megállt a remegésem.
- Kik vagyunk
mi, hogy eldöntsük, ki élhet és halhat? – tettem fel a fejemben burjánzó
kérdést.
- A kérdésed
teljesen jogos. – felelte a nő. – De ha Elly megkapja azt a testet
mérhetetlenül nagy pusztításba kezd. Uralni akarja majd a világot és azzal az
erővel képes is lesz.
- Akkor el kell
pusztítani őt… vagy a testet. – álltam még mindig olyan merev állapotban.
- Szép! Milyen
kis gyáva vagy! Eljöttél velük, csak azért, hogy a pofájukba vágd nem lehet
visszahozni a kiscsajt azért mert te berezeltél?! – emelte fel a fejem Daren és
a srácok felé fordította.
Azt a tekintetet
nem tudnám leírni. Olyan megvetés és csalódottság volt benne… Bennem csalódtak.
- Mondhatom szép
kis ember vagy te. Előkészíted a levest, majd mielőtt más befejezhetné,
beleköpsz?! – húzta fel a szemöldökét.
A szavaitól
megremegtem. Tudtam, hogy igaza van. Hogy kiszúrok a srácokkal… de ha meg
teszem, nem tudok majd tükörbe nézni.
- És így menne?
– suttogta halkan Daren hogy csak én halljam, majd oldalra fordította a fejét.
- Hogy mi? –
néztem rá. Bele lát a fejembe?
- Bele ám! –
mondta és gonosz mosolyra húzta a száját.
Minden gondolatomat hallotta eddig. Mindent!
Azt a rohadt! Hogy képes erre? Hogy lehet? Semmi baj ne gondolj semmire! Ne
gondolj semmire! A rohadt életbe nem olyan könnyű ez! A francba! Rendben! Csak
nyugi! Néz a szép szemeibe! Akarom mondani a szemeibe!
- Daren elég
volt! Hagyd! – mondta Dante, mivel ő nem tudott a kettőnk halk
kommunikációjáról, azt hitte hogy amit Daren mondott azt azért mondta amit
előtte mondott. De nem azért mondta, hanem mert a gondolataimhoz beszélt.
Daren
felnevetett úgy látszik szórakoztatom és látszólag nem nagyon törődik a
bátyával.
- Daren! –
szólította meg az öccsét.
- Oké-oké. –
lépett hátrébb, majd alig észrevehetően rám kacsintott.
- Most
pihenjetek le! Holnap megbeszéljük, hogy mi legyen. Addig pedig Julie eldönti,
hogy segít-e vagy sem. – mondta diplomatikusan a nő.
Kimentünk a szobából,
majd Dante elvezetett minket két szobába, ahol aludhatunk. Az egyik az enyém a
másik a fiúké. Dante ott hagyott minket, majd Liam bement a szobába. Én is így
tettem volna, de Dylan megfogta a csuklóm.
- Figyelj én… -
kezdtem bele, de elhallgattatott.
- Nem! Te
figyelj! Nagyon sokat segítettél már eddig is. Semmi szükség arra, hogy olyat
tegyél ami ellenkezik a nézeteiddel. Oké? – nézett komolyan. – Hm?
Válaszul csak
bólintottam és miután elengedett bementem a szobába, becsuktam az ajtót és
nekidőltem.
- Neked ez így
megfelel? – hallottam meg egy hangot a fejemben. – Tényleg képes lennél őket
cserbenhagyni?
- Daren?
- Válaszolj!
Képes lennél rá? – váltott erősebb hangvételre.
- Nem tudom. –
fogtam meg a fejem.
- A hátralévő
életedet úgy kéne töltened, hogy mindennap tükörbe nézel és azt mondod volt rá
alkalmam megmenteni egy életet, de nem tettem meg. Ez így neked jó lesz?
- Egyet
kifelejtesz! Ha ez megtörténik, akkor valaki meghal! Jól gondolkozom! Nincs
jogom, nincs jogunk eldönteni, hogy ki élhet!!
- Nincs?! Akkor
a húgoddal mit művelsz?! Van rá esély, hogy ő is visszajöjjön, de te nemet
mondtál. Sőt lehülyézted és azt mondtad nem érdemli meg. Itt akkor mit
csináltál, ha nem eldöntötted, hogy élhet-e?
- Hogy mi? –
kerekedett el a szemem. – Az más!
- Mivel másabb?
- Már meghalt!
Felszenteltük, és az ereje eltűnt. Már nem lenne boszorkány, ha visszajönne.
- De akkor is
élne! Olyan hülyén gondolkozol.
- Nem! A
feláldozott embereket is szereti valaki! Nem veszíthetik el azért, hogy más
visszakapjon valamit. Ez nem helyes!
- Az Elly
pincsiknek nincsenek családjuk. Megtiltotta nekik, hogy legyen, mert akkor nem
olyan hatékonyak. Félnek a bosszútól, félnek, hogy a családjukat bántanák.
Ezért nincs nekik.
- De akkor is!
- Nincs de akkor
is! Gondolkodj már! És tedd félre a hülyeségeid! Amúgy sem te hajtod végre a
bűbájt, ezáltal az áldozás sem a te feladatod lenne. – egyre hangosabban
beszélt.
- De akkor Dante
lesz a bűnös! Őt fogják megbüntetni érte! A pokolra kerül!
- A poklot már
megjárta!! Had döntse már el, hogy mit csinál meg és mit nem!
A hangok olyan
hangosak lettek a fejemben, hogy már nem voltam képes elviselni. Az ajtónak
dőltem, lecsúsztam, majd mint egy rongybaba elengedtem magam. Nem éreztem
semmit. Daren abban a pillanatban előttem termet és megérintette a fejem.
Mintha minden helyreállt volna nem éreztem a teltséget a hangoktól. Többé nem
fájt a fejem. Amint tudtam mozogni, megragadtam a kezét, amit a fejemen
tartott.
- Sajnálom!
Nagyon kiakadtál azért történt.
- Miattad
akadtam ki! – válaszoltam felhevülten.
- Tudom. Nyugodj
meg!
- Tudod mitől
lesz valaki még dühösebb? Ha azt mondják neki, hogy nyugodjon meg! – szinte
ordítottam vele.
- Térj már
észhez! Mi van veled? Azt hittem ennél nagyobb a lelkierőd. – fogta meg a két
karom.
A mondata
valahogy belém hatolt és átjárta a testem. Ahol megérintett pedig bizsergett a
bőröm. Szinte éreztem az erejét. Hatalmas.
- Miért törődsz
velem ennyit? – kérdeztem, majdnem hogy kétségbeesve.
- Nem tudom.
Egyszerűen csak csinálom.
- Csak csinálod?
Gyötörsz engem a törődéseddel.
- De így tanulod
meg, hogy mi a helyes. – nézett a szemembe.
Olyan erősen
szuggeráltam a szemét, majd hirtelen váltás után a száját hogy biztos vagyok
benne, hogy észrevette.
- Mit szeretnél?
– kérdezte kaján vigyorral.
- Semmit. –
mondtam, de csak egy pillanatra vettem le a szájáról a szemem.
- Tényleg? –
húzta szélesebb mosolyra ajkait. – Nekem nem úgy látszik. Nem vagy elég bátor
hozzá? Vagy csak túl büszke vagy?! Igen ez lesz az. – mosolygott.
- Nem tűröm,
hogy gúnyt űzz belőlem! – háborodtam fel és ellöktem a kezét.
- De élvezed!
Valld be! – mosolygott.
- Mit, hogy
hallgatnom kell a hülyeségeid?! – álltam fel.
- Egyáltalán nem
hülyeségek. Nem szereted, ha kiismernek? – állt fel ő is.
- Mi van?! Nem
ismertél ki!
- Nem?! Akkor
miért vagy így kiakadva?! – húzta széles vigyorra a száját és csökkentette a
köztünk lévő távolságot.
Azt hiszem
ésszerűen reagáltam. Próbáltam növelni a köztünk lévő területet, de mögöttem
már csak ajtó volt.
- Nincs hova hátrálni? – mosolygott piszkosul
szexin.
A válaszul csak
nyeltem egy nagyot. Teljesen megmámorít. Nem hátrált meg. Kicsi lépésekben még
mindig felém tart, majd egy utolsó lépéssel el is ért. A karját az ajtóra
rakta, ezzel elzárva a menekülő utat előlem. A lélegzetem szabálytalanná vált,
azt hiszem ő is észrevette. Az arca csökkentette a távolságot és lassan a szám
felé haladt. Centik választották el a szánkat egymástól. Eleinte csak kihagytam
egy-egy lélegzetvételt, de most teljesen felhagytam vele. A szívem pedig úgy
dobogott, hogy szinte kitört a mellkasomból.
- Lélegezz Julie!
– hajolt a fülemhez, majd a húsos ajkát a fülemen éreztem. – Bármennyire
élvezem ezt a reakciót nem akarom, hogy megfulladj. – húzta félmosolyra a
száját és hátrébb lépet.
- Ne játszadozz
velem! – kiabáltam és hirtelen egy erőhullám hagyott el.
Az erőhullám
letépte Darenről a fekete pólóját, ami olyan jól kiemelte szürkészöld szemét és
tökéletesen passzolt a fekete hajához. A képet egyetlen egy tényező rontotta a baloldalt
a mellkasán egy kereszt alakú heg virított.
- Kérlek Julie
tartsd kordában az erőd, és ha leakarsz vetkőztetni ne a mágiáddal tedd. -
kacsintott rám, de csak akkor vette észre, hogy mit is nézek valójában. – Régi
sztori. – takarta el. – Mindenkinek meg van a maga keresztje. – mosolygott, de
ez fájdalmas mosoly volt. – Mára ennyi elég is volt. – a fejemre tette a kezét,
megsimogatott és eltűnt.
Mi történt vele?
Szia mikorra várható a folytatása? Nagyon tetszik a sztorid, izgalmas és egyedi! :)
VálaszTörlésSziaaa! Nagyon tetszik a szorid ;)
VálaszTörlésMikor jön a kövi? ^-^
Puszi: ~Luna~